Bezzeg. Népszabadság, 2006
Bezzeg
Akkoriban Bittner Gyula még a szomszédban lakott, és napjában három pornót is megnézett a koreai videóján, gyorstekerővel. Kizárólag a párbeszédeknél lassított, s ha valamit nem értett tisztán, többször visszanézte. Akkoriban Bittnert mindenki hülyének tartotta, de olyasmit is lehetett hallani, hogy perverz. Mi ebben a bonyolult?, kérdezte a nővérem; van, aki ettől boldog, tette hozzá fölényesen, mert már két hete ugyanazzal a sráccal látták a Kőhajítók parkjában. Ahogy magyarázta, már túl volt élete első meghatározó élményén, de nem lesz terhes. Akkoriban töltöttem be a tizenötöt, így kapásból azt mondtam, kikaparom a szemét. Apám is ezt mondta volna, ha annak idején nem tetszik meg neki jobban a Kesztner Kata, mint az anyám. Kata állítólag sosem sózta el a csorbát, merthogy sosem volt fakanál a kezében, viszont olyanokat tudott, mint Bittner filmjeiben a nők. Ha apám nagyritkán beszélt erről, anyám már nem is sírt. Én később utáltam meg a szexet, de hiába kértem az iskolaorvost, nem volt hajlandó levágni a nemi szervemet. Tudtam már: kegyetlen világban élek.
Akkoriban még vodkával szedték a Postinort, és senki sem dőlt be annak, hogy rákkeltő lenne a só vagy a cukor. A fiúkkal Csádba vágytunk, mert Tisza Feri megesküdött, hogy igazából ott játszódik az összes Rejtő-könyv. Feri szavában senki sem kételkedett, ha kihúzta magát, nagyobb volt, mint a tornatanárunk. Egy olyan utcát is tudott a környéken, ahol már megöltek egy embert, mert nem volt hajlandó teljes torokból elénekelni a román himnuszt. Addig verték, amíg el nem folyt az összes vére. Megijedtünk, mert mi is inkább tátogtunk a himnusz alatt. Csádban bezzeg elintézhettük volna az ügyet néhány pofonnal. Lovagiasan, ahogy kell.
Akkoriban a húgom még buzi akart lenni, mert úgy hallotta, a buzik Afrikában élnek, és ott rohadtul meleg van. Anyám ettől is sírva fakadt, mert ő sem bírta a hideget, de a fűtőtestekbe nem volt képes életet lehelni. Mesélték, hogy van, aki már fával fűt a tömbházban is, a füstöt pedig reggel engedi ki sumákban, nehogy feljelentsék. Hideg vízben fürödtünk, de azért az vigasztalt, hogy Tarzan is ezt teszi nap mint nap. Tarzant csak az oszink becsmérelhette büntetlenül, mert ő még azt hitte, az életet meg lehet tanulni a könyvekből. Közülünk csak a nyeszlett Bíró Lajos tudott úgy visítani, mint a dzsungel királya, ő viszont irtózott a víztől, így feladtuk. Nem ez volt az első eset.
Már csak azért rajongtam a karácsonyért, nehogy azt mondják rólunk, egyetértünk a rendszerrel. A húgom is mindössze attól pityeredett el, hogy a mennyekbe majd nem viheti magával a kedvenc pionírnyakkendőjét. Merhogy a kettő nem kompatibilis. Senki sem értett a politikához, de Kudlik Júliát a Deltában mindenki kedvelte.
Tisza Feri azzal villogott, hogy a tesója halálfejet tetovált a karjára, és mindene a Metallica. Egyszer láttam a fazont, szemüveget hordott és izzadt a tenyere. Hetente járt futballozni a helyi sportklubba, ahogy én is, de csak annyi ragadt rám, hogy ne igyak kevertet rummal, mert másnap megtudom, hogy hol lakik a magyarok istene. Addig azt hittem, rajtam kívül csak az apám tudja, hogy van a magyaroknak istenük.
Akkoriban a vajban több volt a víz, mint a tej, de mivel jegyre adták, az a víz is többet ért. A nővérem hirtelen szemérmes lett, s már csak a szobájában smárolt egy ürgével, aki meg akart szökni az országból. Szeplői voltak, és pislogott, ha a nővérem ráemelte férfiolvasztó tekintetét. Ma már az ilyenről is forgatnának legalább egy dokumentumfilmet. Akkoriban még azt gondolták, idő kérdése, hogy mikor lesz jobb. Az idő, legyintett Bittner, kiszívja az erődet. Nem volt hitünk ellentmondani.
