A murok. Népszabadság, 2006
A murok
Aki Erdélyből települ át, annak legelőször is a murokról kell lemondania. Egy ideig még próbálgatja piacon, vásárcsarnokban, eldugott kis zöldségesben, de mindannyiszor a hiánnyal szembesül. Illetve nem is a hiánnyal, hanem valami egészen mással: a répával. Mert a murok itt megmagyarázhatatlan nyelvi logikát követve sárgarépává lényegült át, ahogy a szalmakrumpli sem lesz többé szalmakrumpli, hanem hasábburgonya. Ha nem épp hasiburi. A répába viszont az áttelepült sehonnai semmiképp sem képes belelátni a murkot, mint ahogy anatómiaórán sem látta bele a szemléltető rajzba legértékesebb szerszámát, férfiúságának lényegét. Pedig mennyire izzadt a tanár úr, de a barlangos test sehogy sem akart életre kelni. Csak másutt, másmilyen körülmények között. Bizonyos szempontból ez utóbbi is elmehetett volna egy anatómiaórának, de ezt a vonalat most terjedelmi és egyéb okok miatt nem követhetjük tovább.A répa tehát bár megszólalásig hasonlít a murokra, mégsem az. Nem úgy viselkedik. Nem úgy puhul, és nem úgy ízesíti a levest. Nem lehet tőle fütyülni. Nincs meg benne az a remegés, az aromáknak az a biztonsága. A sehonnai ekkor érzi át először teljes mélységében, hogy voltaképpen hontalanná vált, az az ország és haza, melyet a murok bélelt ki magabiztossággal és kényelemmel, melyet a murok pántlikázott fel nap mint nap, nincs többé. Nincs többé kis mánus és nagy mánus, a húst ezentúl tésztával kell ennie a laska vagy makaróni helyett, a recept is inkább vény, de ekkor már semmin sem csodálkozik.
Viszont egyik sem fáj annyira, mint a murok. A krumplitól már megvált, a pityókát elsiratta. De mindent mégse lehet. Az identitás nem tréfadolog. De hát hogy is lehetne otthonos a répa? Ez az ormótlan, elfajzott állat? Hát ebben nincs semmi a murok eredendő kecsességéből?! Egy murok bármikor táncra perdülhet, míg a répa csak bambán árulná a petrezselymet. A répa földhözragadt, mentes minden költői vonzalomtól, a répában a nyelv inkább a szűkmarkúságáról, esztelen kuporgatásáról vall, semmint gazdagságát mutogatná. Nem beszélve arról, hogy a murok mögé bármikor felsorakozhat az egész történelem, Erdély fény- és aranykora, Bethlenék és a transzszilvanizmus, Fadrusz és Dsida mind ott tülekednek. Hát hogy lehet minderről egy egyszerű vállrándítással lemondani? A murok a mi testünk és vérünk. A murok egy és oszthatatlan. A murok nem lehet tárgyalási alap.
Hirtelen átvillan a sehonnai agyán, hogy aláírásgyűjtésbe kezd, hátha ezt is meg lehetne szavaztatni, hogy a répa időnként, néhanap, kedvező konjunktúra esetén mégis legyen murok, de a kérdés politikai vetületeit belátva mégis meghátrál. Kell-e még egy front ebben a nagy állóháborúban? Pedig már elképzelte, hogy a narancsosok mint védenék elfehéredett szájjal a murkot, amellyel nem csupán egy szó, nem csupán a nyelv kívánt sokszínűsége, hanem a nemzet kreativitása is veszni látszana. S miként fitymálná le a másik oldal, a szegfűvörösök népes tábora, hiszen ezzel csak többletkiadás járna, a zöldségesek költséges továbbképzése, hogy murok hallatán ők ezentúl tévedhetetlenül répát értsenek, szóval az egész felesleges költségvetési tehertétel lenne, nem egyéb.
- Hej, murok, murok - dúdolgatja fene nagy magányában a sehonnai, s hirtelen érteni véli azokat, akik mindig és mindenütt Nagy-Magyarországban gondolkodnak. Hogy mégiscsak lehet abban valami. Mert ha még élne Horthy, és az ő fehér lova, akkor most megint be lehetne vonulni, be egyenesen a murok szívébe, a hontalanság közepébe, s ott ordítani: magyarok vagyunk, vagy mi az Isten!!
És akkor ehetnénk végre egy jó kis húslevest.
